Azt hiszem, fordulóponthoz érkeztem, több szempontból is. Egyre inkább összeáll a kép, kezdem átlátni, hogy mivel foglalkozott Dottore. A pendrive egyik mappájában több olyan fájl is szerepel, aminek köze lehet a KÉZ-hez, bármi is legyen ez, de a mappa kibontásához újra a segítségeteket kérem. Most ez a kép a támpont, a címe: Az utca neve, ahol a múzeum áll.

 (Görgess le teljesen a megoldás ellenőrzéséhez!)

Ez az egyik, amit szeretnék veletek megosztani, a másik ennél sokkal bonyolultabb. Karácsony óta Péter rendszeresen írt, néha könyörgött, de én nem válaszoltam. Ezt viszont most nem hagyhattam figyelmen kívül:

Kedves Moretta! 

Hát hívjuk egymást így, ahogy a blogodon. A lényegen nem változtat. Nem gondolom, hogy pont erre a levelemre fogsz válaszolni – amit amúgy megértek a helyzetedben – de ez talán neked is érdekes lehet. Személyesen akartam elmondani, hogy mi történt, mióta elmentél, mert tudnod kell, de arra kényszerítesz, hogy kockáztassak - hát megteszem. 

Dottore azt akarta, hogy együtt vigyük végig az ügyét. Halála napján juttatott el hozzám egy SIM kártyát, rajta nevekkel és telefonszámokkal. Emlékszel, hogy hol fogyott el végül a kürtőskalács? A pad egyik sarkára van firkálva egy női név, alatta megtalálod, ha elég gyors vagy. Bízhatsz bennem.

Otthagytam a Hivatalt. Rájöttem, hogy van fontosabb.

Ölellek,
"Péter"

Nagyon nehéz helyzetbe hozott/hoztál. Tudom, hogy tele volt ambícióval és lelkesedéssel, profi módon akarta végezni a munkáját, és most valami egész más irányt vesz az élete, miattam és Dottore miatt. Mióta tudja vajon, hogy együtt kell dolgoznunk? Ha Dottore bízott benne, akkor nekem is bíznom kell. Emiatt hagyta ott a hivatalt? Hogyan? Normális esetben ez nem az a munkahely, ahol az ember az egyik napról a másikra felmond.

Sok volt a megválaszolatlan kérdés, de tudtam, hogy a SIM kártyát meg kell szereznem, akkor is, ha csapda. A helyre emlékeztem, még viccelődtünk is, hogy vajon miért ír valaki egy nevet a pad sarkára. Azt is tudtam, hogy én magam nem mehetek oda, úgyhogy mást kell kitalálnom.

Indulás előtt a már szokásos rutin: mindig más lép ki az utcára, lehetőleg más öltözetben, más kinézettel, és más névvel. Ezeket előre meg kell tervezni. Csak két tárgy tartozik az állandó felszereléshez: az a bizonyos toll és a paprikaspray. Nem terveztem használni ezeket, de már a napi rutin részévé vált, hogy nálam vannak.

A „postaládától” nem messze egy középiskola áll. A diákok koradélután csoportokba verődve indulnak el különböző irányokba. Az egyik csoport a Duna felé vette az irányt, én tisztes távolból sétáltam utánuk. A tél ellenére jó idő volt, így ki tudtak ülni a rakpart lépcsőjére, majdnem az Erzsébet híd alá. Vajon mennyi ideig maradnak? Szerencsém volt, hamarosan az egyik fiatal srác felállt, és a többiekkel való rövid egyezkedés után, hátizsákja nélkül elindult a Ferenciek tere felé. Nem lehetett több 17-nél, valószínűleg vásárolni ment. Úgy intéztem, hogy szembe találkozzak vele egy doboz cigivel a kezemben.

- Bocsi, nem kéred ezt a doboz cigit? Én nem szívok ilyen mentolosat, de nem akarom kidobni. Rossz helyre nyúlt az eladó.

- Megnézhetem?

- Persze! - mondtam. Odaadtam, nézegette. Még rajta volt a fólia meg a zárjegy.

- Mennyibe kerül? Ha olcsóbb, mint a boltban, elvinném...

- Nem kérek érte pénzt, csak egy apró kérésem lenne. A Kárpátia előtt van egy pad, amire rá van írva, hogy Eszter. Az alatt kell, hogy legyen egy kis csomag. Átvennéd nekem?

- Ja, persze... - látszott, hogy nagyon meglepte a kérdés, nem tud vele mit kezdeni. Gyorsan le kellett zárni a dolgot.

- Akkor csináld gyorsan. Itt várlak.

Bizonytalanul elindult a tér irányába, én pedig sétáltam tovább. Csak a következő sarkon ültem le egy padra. Ha követik, akkor időben észreveszem, és a mellékutcán el tudok tűnni, és a társaihoz sem tud visszajutni a nélkül, hogy észrevenném. Ólomlassúsággal teltek a percek. Elkapta valaki? Vagy meglógott? Ha üres kézzel jön vissza, nem hihetek neki...

Végre megjelent. Megállt azon a helyen, ahol összetalálkoztunk, és meglepve nézelődött: látszott, hogy nem érti a helyzetet. Kivártam: ha a társai felé indul, akkor nem kapott más utasítást, ha visszamegy, akkor valakivel beszélt.

Jól döntött. Elindult a Duna-part felé, az én irányomba, közben a kezében lévő zsákmányt nézegette. Ekkor lettem figyelmes a turista párra. Sietve érkeztek a Vörösmarty tér irányából a Váci utcán, majd fotózkodni kezdtek. A nő beállt nekem pont háttal, a férfi meg több fotót is készített a nőről. „Mi lehet ennyire látványos?” - gondoltam. Sem a Váci utca, sem a Gellért-hegy nem látszódhatott rendesen abból a szögből:

Lehajtottam a fejemet, és befordultam a mellékutca sarkán, hogy takarásban legyek. Mikor mellém ért a srác rászóltam:

 - Megtaláltad? - láthatóan megijedt tőlem, hirtelenjében megszólalni is alig tudott. - Ott volt?

- I-igen. - dadogta, és mutatta a tenyerét. Egy kis, fekete lap volt a kezében, közepén SIM kártya alakban dudorodott valami. Úgy tűnik, Péter gondosan becsomagolta Dottore búcsúajándékát.

- Köszönöm. Senkinek nem kell tudnia erről, jó?

- Jó... ööö... jó. - mondta bizonytalanul. Én sarkon fordultam, és gyorsan elhagytam a helyszínt.

A Gellért-hegy egyik padján elővettem az erre a célra vásárolt telefonomat, és beletettem a kártyát. Nem volt jelszóval védve, így be tudtam lépni.

Nevek és telefonszámok szerepeltek benne, nem egy közülük már ismerősen csengett az utóbbi pár hónap kutatásai miatt. Péter nem hazudott: valóban Dottorétől kellett, hogy kapja ezt a kártyát, különben nem lenne ennyi ismerős név.

Hetek óta először igazán örültem valaminek. Van egy ember, akiben bízhatok, és akivel együtt lehetek. Nem tudom, hogy mit hoz a jövő, de látom, hogy merre kell mennem.

UPDATE: Köszönöm a segítséget, eddig ez a legnagyobb fogás: az egész mappa a Kéz-ről szól. Ha valóban létezik ez a szervezet, akkor már évszázadok óta fennáll, de titoktartás közepette működik. Mindent nem akarok és nem is tudok közzétenni, de a bejegyzés végére a lényeget érteni fogjátok – bár még én is csak most kezdtem beleásni magam. Először is itt van egy videó, amit ugyanaz a kód véd, mint ami a mappát védte, ahol találtam – a képen lévő múzeum utcájának a névadója a megfejtés, a teljes név nagybetűvel, de elválasztás nélkül.