Sikerült megnyitni a mappát, amit a Dottorétől kapott nyaklánc rejtett! Egy lépéssel beljebb jutottam, most újabb védett fileok és mappák sorakoznak a képernyőn, de néhányhoz már hozzáférek. Úgy tűnik, hogy annak a nyomozásnak az anyagát kaptam meg, amin Dottore a halála előtt dolgozott. A feloldott anyagok közül egy videót nektek is megmutatok. A kódot az előző bejegyzés alapján kaphatjátok meg.

Az átvevő személyét már azonosították, a másik ember arca nem látszik jól. Ugyanebben a mappában szerepel egy dokumentum, ami szerint a műveletet pár héttel később lefújták, mert nem jelentek meg a célszemélyek – valószínűleg áthelyezték a „postaládát.” Ha tudod, hogy hol lehet ez a helyszín írjál kérlek commentben vagy privátban!

Az utóbbi közel tíz nap nem hozott nagy változást a Hivatalban: amúgy is nagy a teher most rajtunk – volt, hogy este tízkor újra behívtak – az egyetlen fejlemény Dottore halálának a kivizsgálása volt. Múlt hét csütörtökön hívtak be egy újabb kihallgatásra. Tudtam, hogy folyik a vizsgálat, és számítottam arra, hogy újra sorra kerülök, mégis remegtem, amikor beléptem a kihallgatóba. Az elején egy számomra ismeretlen bajszos tiszt beszélt arról, hogy sajnos történnek balesetek, és hogy előfordul az, hogy elveszítjük a bajtársainkat. Próbált megértő és kedves lenni, azt is megkérdezte, hogy szeretnék-e pszichológust, én meg próbáltam keménynek és tárgyilagosnak látszani, belül meg azon gondolkodtam, hogy vajon tudnak-e Dottore örökségéről.

Ez után a felvezetés után a bajszostól átvette a szót a mellette ülő, kopaszodó tiszt, és kérdezni kezdett. Meglepően ártatlan kérdések következtek halott barátom mindennapi szokásairól, hobbijairól, amikkel talán tesztelni próbálta a szavahihetőségemet. Vagy valamelyik részlet volt érdekes számára? Kérdeztek arról is, hogy mi volt az utolsó ügy, amin dolgozott, és hogy észrevettem-e valami érdekeset a viselkedésén az utolsó napokban.

- Teljesen belemerült a munkába. – válaszoltam – Az utolsó időben már kevesebbszer találkoztunk, nem ért rá.

- Mivel foglalkozott?

- Azt nem mondta, nem is mondhatta a szabályzat szerint, csak azt említette, hogy nehéz ügy.

- Van tudomása arról, hogy olyannal is foglalkozott, ami nem kapcsolódott közvetlenül a feladataihoz?

- Nincs. - válaszoltam a lehető legnagyobb határozottsággal.

- Az utóbbi hetekben olyan iratokat is kikért, és olyan mappákat is megnyitott, amik nem kapcsolódtak közvetlenül a futó ügyeihez...

- Nekem nem említett ilyesmit.

- Találkozott azzal, hogy hanyagul kezelné a kikért iratokat?

- Elég precíz volt, de miért érdekes ez?

- Van egy pár irat, amit kikért, de nem adta vissza. - „Talán mert nem is kapta meg...” - gondoltam.

- Nem tudok ilyesmiről. - mondtam.

A kopaszodó becsukta az előtte heverő mappát, és innentől újra a bajszos vette át a szót.

- Köszönjük az együttműködését! Ha a BF is rábólint, akkor hamarosan lezárjuk a vizsgálatot. A holttest azonosítása folyamatban van, napokban küldi a labor az eredményt. Nem raboljuk az idejét, viszontlátásra!

Ez a pár mondat teljesen összetört. Nyomoz a Biztonsági Főosztály (BF) is? És hogy kapcsolódnak az eltűnt iratok? Rá akarnak kenni valamit? Vagy tényleg megkapta? És még nem sikerült azonosítani Dottore holttestét? Mi történhetett? Még látom magam előtt, ahogy mosolyog, és érzem azt is, hogy most már körülöttem szorul a hurok. Van egy titkom, és ez veszélyes.

Kiléptem a kihallgatóból, és némán leroskadtam egy székre a folyosón. Az arcomat a kezembe temettem, erőt gyűjtöttem. Egyszer csak valaki megérintette a vállamat. Egy férfi nézett rám, és zsebkendőt nyújtott felém.

- Itt egy zsepi. Tudok valahogy segíteni? - kérdezte.

- Köszönöm... mindjárt összeszedem magam, megleszek.

- Rendben. Fontos embert veszítettünk el, sokáig fájni fog a hiánya.

- Ismerte?

- Egy irodában ültünk. - Ekkor nyílt a kihallgató ajtaja, és a bajszos férfi nézett ki. - Most mennem kell.

Jól esett, hogy valaki törődik velem, ahogy Dottore tette. A következő napokban a nagy rohanásban is többször találkoztam a férfival, köszöntünk egymásnak, és néha kávézás közben váltottunk pár szót. Elmesélte, hogy Dottore szobatársa volt, sok ügyön együtt dolgoztak, és pár éve, egyetem után került a Hivatalhoz. Itt, a blogon Péternek fogom hívni.

A héten nem csak mi értünk el áttörést az első jelszó megfejtésével, de a Bizottság is: tegnap, pénteken a főosztályvezető váratlanul összehívott minket egy tárgyalóba. Mikor mindenki megérkezett, elkezdett beszélni. Közben többször rám nézett, mintha egyenesen nekem mondaná azt a pár mondatot, ami elhangzott. Elmondta, hogy megérkezett a Biztonsági Főosztály elemzése is, ami alapján a Bizottság lezárta munkáját: Dottore a hivatalos álláspont szerint balesetben halt meg. Egy perc néma csenddel emlékeztünk – a többség a bajtársra, páran pedig ennél jóval többre: egy jóbarátra, példaképre.

A hírre számítani lehetett, és bár szomorú volt a bizonyság, hogy Dottore halott, kérdéseket is felvetett: senki nem beszélt erről a blogról. Mostanra fel kellett fedezniük, hogy létezik, még akkor is, ha nem jönnek rá, hogy ki van pontosan a háttérben. Ehhez képest teljes csönd van ebben az ügyben...

A munkaidő végén Péter jött át, és meghívott egy koccintásra Dottore emlékére. Ott lesz az egész osztály, és még néhány közeli ismerőse. Igent mondtam, pedig fejben egészen máshol jártam.

A „torra” egy közeli vendéglőben gyűltünk össze valamivel több mint húszan. A tiszt, aki első alkalommal kihallgatott, rövid beszédben emlékezett, majd koccintottunk. Ezzel véget is ért a formális rész, kis csoportokban beszélgetések indultak, majd elkezdtek hazaszállingózni az emberek. Nekem is el kellett volna indulnom...

Órákon át beszélgettünk Péterrel. Az elején Dottoréról, arról, hogy hogyan ismertük meg és milyen ember volt, és arról, hogy mennyire nem rá vall az, hogy balesetben halt meg. Később aztán már miden szóba került: kiderült, hogy egészen hasonló a zenei ízlésünk, és az életutunk is hasonló (volt eddig). Mind a ketten vidékről kerültünk a fővárosba, ahol az egyetem elvégzése után a Hivatalban kötöttünk ki.

Péter valahogy bizalmat kelt bennem. Lehet, hogy csak azért, mert Dottoréhoz kötöm, vagy csak mert átérzi a helyzetemet és törődik velem, de biztonságot ad a jelenléte. Hiba lenne most közel kerülni hozzá.

- Indulnom kéne, megviselt ez a hét...

- Rendben, én is megyek. - válaszolt Péter, és kikérte a számlát. - Hallottad, hogy egy aktát elkavart az irattáros? Lehet, hogy fegyelmit kap.

- Igen?

- Pár napja az egész irodát átkutatták, keresték az F582/2014-es tartalmát, de nem találták.

- Ez a mappa száma? Miért nálatok keresték?

- Azt mondták, hogy lehet, hogy összefügg a balesettel. De még nincs eredmény.

Fizettünk, és távoztunk. Egyre inkább hatalmába kerített egy rossz érzés, miután elváltunk, szinte rohantam haza, elejtettem a kulcsom út közben, még kabátban nyitottam ki a Dottorétől kapott dobozt, kapkodva néztem az iktatószámokat. F582/2014. 

Veszélyes játékot űzök. Úgy tűnik, hogy nem vagyok tisztában azzal, hogy mit csinálok: a nappali énem Moretta ellen dolgozik. Ezt a két életet nem lehet fenntartani hosszú távon...