Egy pár hetes emlékemet szeretném megosztani Veletek. Életem legbizarrabb kihallgatása játszódott le az után, hogy megmenekültem Pétertől, és betörtem Irénkéhez. Ő egyszer már megszólított az utcán, amikor pedig legutóbb írtam róla, akkor egy széken ült, elkábultan, és bizonyítékom volt rá, hogy információt gyűjtött rólam, csak azt nem tudtam, hogy kinek adta tovább, ezt próbáltam kideríteni.

Azt gondoltam, hogy még a szovjetek képezhették ki, hiszen messze túl volt már a hatvanon, és csak a korához képest mondanám, hogy haladt a korral: volt számítógépe, de nem volt rajta semmilyen komoly védelem, és a legtöbb dolgot papír alapon vezette. Nem tudja kellőképpen kezelni a digitális világot, vagy biztonságosabbnak tartja a kézzel írt jelentéseket? Melyik szolgálatnak dolgozhat vajon, melyik államnak? És miért volt érdekes ez a környék már évekkel az előtt, hogy ide költöztem? Az adatgyűjtés már régen elkezdődött.

Lassan ébredezni kezdett Irénke. Felvettem a maszkot, hogy ne ismerjen fel, ráirányítottam egy erős fényű asztali lámpát, hogy minél kevesebbet lásson, és elkezdtem a kérdezősködést.

-Hogy talált meg? Ki küldte rám?

Irénke felkapja a fejét, a hang irányába fordult, de nem szólt. Pár másodpercbe telt, amíg a kihallgatott megszokta a fényt.

-Ki adott parancsot a megfigyelésemre?

-Á, maga az, Aranyos? Alig ismertem meg ebben a maszkban. - meghűlt bennem a vér. Felismert?

-Kinek dolgozik?

-Mármint hogyhogy? Én már nyugdíjas vagyok.

-Láttam a képeket a lakásán. Ki fizetett értük? Vagy a Hivatalnál van maga is?

-Dehát akkor biztosan látta a többiekről készült képeket is. - „Ezt miért mondja?” - gondoltam magamban. Azt hiszem, ekkor jött el a pillanat, amikor rájött, hogy mi történik vele, megváltozott a hangulata. - Én nem akartam semmi rosszat! Csak hát az ember jobb, ha tisztában van vele, milyen emberek között él. De mi ez az egész? Valami kémügybe keveredtem? Mint a Stirlitzben a Jekatyerina Gradova? - Ezt már nem tudtam hova tenni.

-Na ne játssza itt a hülyét! Ez magának vicces? Majdnem meghaltam! Miért követett? Miért készített rólunk képeket?

-Én csak megörültem, amikor megláttam azzal a fess fiúval. Olyan szépen mutatnak együtt. Csak aztán most már ne várjanak sokat azzal a gyűrűvel, el ne eressze! - Nem tudta, hogy az egyetlen olyan élő emberről beszél, akit szerettem, és akinek csak egy művelet volt a bizalmamba férkőzni.

-Elég! Fogja be, maga szerencsétlen! - üvöltöttem rá - Ennek semmi értelme... az egésznek. Hogy lehettem ilyen hülye? - Nem emlékszem pontosan, hogy mit mondtam, feltört a utóbbi idők minden keserűsége. Elvesztettem a kontrollt. Nem én vezettem a kihallgatást, hanem az a néni, aki egy székbe kötözve ült előttem, és valószínűleg alig értett valamit abból, amit mondtam.

***

Senkinek nem kívánom azt, amit átéltem az utóbbi időben. Nem szeretnék senkit se veszélybe sodorni. Irénke nem a rendszer része, csak egy öregasszony, aki a képzeletének a világában él, és ezt a világot a ponyvaregények és krimik alakjai népesítik be.

Végső soron sokat köszönhetek neki, nem csak azt a kakaót, amit az után kaptam, hogy betörtem hozzá, elkábítottam és megkötöztem. Nem csak azt, hogy meghallgatott, és kisírhattam magam a vállán. Ha ő nem próbál fotókat készíteni rólam a Péterrel való találkozáskor, akkor a Hivatal végigviszi tervét, és én most nem írnám ezt a blogbejegyzést.