Egy hete tűntem el. Felszámoltam azt, aki voltam, most már nem dolgozom magam ellen, teljesen Dottoréval vagyok.

Múlt hét csütörtök reggel írtam nektek legutóbb. Akkor még úgy tűnt, hogy minden rendben van, lobogott a fekete zászló a Hivatalon, mi pedig keményen dolgoztunk. Pár nap alatt Péter teljesen igazodott az én ritmusomhoz: az első napokban csak „véletlenül” futottunk össze, aztán már előre megbeszéltük. Láttam, hogy jön utánam, de jól éreztem magam vele és nem volt tolakodó, így nem zavart. Örültem, hogy van, akire támaszkodhatok. Kedden hazahozott kocsival, amit több kitérővel és hosszú beszélgetéssel sikerült csak megtenni, szerdán el akart hívni vacsorázni is, de úgy döntöttem, hogy megpróbálok újra elmélyedni Dottore anyagában. Ezen az éjszakán találtam meg a kihallgatási jegyzőkönyvet.

Másnap reggel átnéztem és feltöltöttem a bejegyzést, és elindultam munkába. A kapunál útba igazítottam két gázszerelőt, akik a szomszédomhoz jöttek, és gondolataimba merülve sétáltam a buszmegálló felé. Itt a hideg idő (elvégre december van), biztos elromlott a konvektor a szomszédban. Eszembe jutott, hogy legutóbb, amikor találkoztam velük büszkén újságolták a padlófűtés milyen előnyökkel jár.

Megálltam. A fülembe csengett a bajszos tiszt hangja: „ha a BF is rábólint.” Ez volt az a pillanat, amikor rájöttem: az egyik ajtó becsukódott: Biztonsági Főosztály nyomoz utánam, nem mehetek be többet a munkahelyemre. Megfordultam, és elindultam visszafelé. Út közben elővettem a gázspray-t, a zsebembe csúsztattam a tollamat, a kabátomat és a táskámat pedig eltüntettem egy szemetesben. Nem házkutatásival jöttek, tehát fedett akció. Ketten vannak, plusz legalább egy ember biztosít a kocsiban, az ajtó előtt. Alig van esélyem elbújni.

Egy csöves kopogott be a „Gáz- és fűtésszerelés” feliratú ajtó sofőrjéhez.

- Elnézést, jóuram, lehet egy kérdésem?

- Nem adok.

- Dolgoznék is érte, uram!

- Tűnj innen!

- Pedig régen én is maszekoltam...

Eddig hallottam a beszélgetést, ennyi elég volt, hogy észrevételül besurranjak a bérház ajtaján. Ez a hajléktalan megérte azt az ezer forintot. A lakásom ajtaja, ahogy sejtettem, résnyire nyitva volt, hogy ne kelljen kétszer feltörni az ajtót. Nem készültek rám. Kezembe fogtam a paprikaspray-t, és halkan beléptem. Motoszkálást hallottam a szobából, de nem láthattak. Becsaptam az ajtót.

A fenébe! - egyikük öles léptekkel érkezett ki az előszobába. „Időzítés...” - gondoltam. A kezemben lévő toll idegméreggel volt töltve. Mikor a gázszerelő odalépett az ajtóhoz, előléptem a takarásból, bal kézzel átkulcsoltam a nyakát, jobb kézzel pedig beleszúrtam a tűt az oldalába. Pár másodperc kell, hogy elkábuljon az áldozat, de nem volt elég időm. Inkább éreztem, mint láttam a felém közelítő testet, annyi időm volt csak, hogy szembe forduljak vele, így nem sodort el, de fellökött. Fájdalmasan terültem el a padlón, egy dühös és egy kába férfi teste nyomott a kőhöz. A toll elrepült, így a paprikaspray-t kerestem, de nem értem el a zsebemet. Támadóm hátracsavarta a kezemet, és a hátamra térdelt. Nem bírtam szabadulni a fogásától, másik kezemmel kalimpálni kezdtem a kezemmel a földön. Az egyik mozdulatnál valamit megérintettem a bal kezemmel. Utánanyúltam, és gondolkodás nélkül a férfi combjába nyomtam. A férfi kábultan zuhant rám, mozdulni se tudtam tőle.

Megcsörrent a telefonom. Zihálva hallgattam, ahogy újra és újra végigjátssza a dallamot, aztán egyszer csak elhallgat. „Nem jó jel...” - gondoltam. A csöndet pár másodperc múlva egy üzenet hangja törte meg. Összeszedtem magam, és miután kimásztam a két kábult test alól, megnéztem az üzenetet. Péter hívott, aztán rögtön írt is. Külső helyszínen lesz egész nap, de estére kilátásba helyezett egy találkozót. Nem válaszoltam. Kimásztam a kábult test alól, összeszedtem mindent, amire szükségem lehet: a Dottorétől kapott csomagot, a laptopomat, amin eddig is dolgoztam, és még néhány dolgot, ami fontos lehet a következő napokban.

Pár perccel a dulakodás után táskával a hátamon, szememre húzott kapucniban távoztam a hátsó ajtón. Pár sarokkal arrébb előhalásztam a szemetesből a tárcámat, felvettem annyi pénzt, amennyit csak tudtam, pár iratot, emléket magamhoz vettem a többi pedig újra a szemetesben landolt. Péternek még válaszoltam: „Találkozzunk a kürtöskalácsosnál ma este nyolckor!” Ezzel a telefon is ment a kukába.

Este nyolckor egy ruhabolt első emeleti kirakatán keresztül figyeltem a Vörösmarty teret. Péter pontosan megjelent a megbeszélt helyszínen. Figyeltem, de nem vettem észre senkit, aki követte volna, így odamentem hozzá.

- Sétáljunk! - javasoltam.

- Szia! Rendben. - meglepettnek tűnt, sőt, talán zaklatottnak is - Mi történt? Hallottam, hogy ma nem is voltál bent.

- Mit mondtak még?

- Csak ennyit. De úgy tűnt, hogy ennél azért komolyabb a dolog.

- Tényleg az. Ma átkutatták a lakásomat, szerintem a BF nyomoz ellenem.

- Komolyan? De miért nem tisztázod magad?

- Előbb meg kell oldanom egy ügyet...

- Milyen ügyet?

- Ez most hosszú lenne. Kaptam egy csomagot, és még fel kell dolgoznom a tartalmát.

- Szóval még te se tudod, hogy miért bujkálsz?

- Hát még nem.

- Kitől kaptad?

- Dottorétól.

- Az ki?

- Ígérem, mindent elmesélek majd egyszer, de tényleg el kell tűnnöm. Ha megtudsz valamit arról, hogy miért keresnek, akkor írj Morettának!

- Kinek?

- Megtalálod. És én is meg foglak találni, amint biztonságos. Most megyek.

- Várj! - mondta. Magához húzott, és megcsókolt. - Sok sikert! - mondta.

Letaglózva sétáltam el, azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Ez a legutóbbi találkozásunk, azóta nem is láttuk egymást. Ha olvasod: hiányzol.

Az azóta eltelt egy hét majdnem eseménytelenül telt. Naponta változtatom a nevemet, a külsőmet és a tartózkodási helyemet. Most az az első, hogy kialakítsak egy helyet, ahol biztonságban dolgozhatok.