Újra a padlásszobámban élek. Irénke csak egy egyszerű öregasszony, aki álomvilágban él, és nem árt a légynek sem. Legalábbis, most így tűnik. Ezzel a magam részéről a történetet lezártam.

Hetekkel ezelőtt írtam Nektek egy találkozóról a Gellért-hegyen. A beszélgetés során két valós ügyet említett az informátorom, amik szerinte Kempis Róberthez kötődnek, de elsőre semmin nem köti össze őket. Az egyikről egy újságcikk számol be:

„Nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény” – többek között ezzel indokolta a Budapesti Nyomozó Főügyészség a Lázár Csaba István eltűnésének ügyében indított nyomozás megszüntetését – értesült lapunk. Lázár Csaba István eltűnését családja jelentette be még tavaly májusban. A műkedvelő üzletembert utoljára egy neves belvárosi galéria aukcióján látták, melyen egy a 18. század második felében alkotó ismert német festő olajképére tett igen magas, nyertes ajánlatot. A férfit utoljára az aukciós ház kamerája rögzítette, amint kilép az épületből, ám haza már nem érkezett meg (a megvásárolt képért pedig később sem jelentkezett, így azt újra árverésre bocsájtották azóta).
A Lázár eltűnése után lefolytatott körözési eljárás adatai sem vezették eredményre a nyomozó hatóságot, amely 90 nap után lezárta a vállalkozó eltűnésének ügyében elrendelt nyomozást, Lázár Csabát pedig eltűnt személlyé nyilvánították.

A család elmondása szerint Lázárnak nem voltak haragosai, ellenségei; barátai és üzletfelei is egyaránt jámbor, rendes emberként ismerték a műkedvelő férfit. Lázár Csaba befektetési tanácsadással foglalkozó cégének, főleg annak külföldi illetőségeinek fényében felmerült a külföldre távozás lehetősége is, de az erre utaló bizonyítékok hiányában a nyomozók hamar lezárták e téren a vizsgálatot. Szerettük volna megtudni, hogy a rendőrök pontosan milyen hazai és külföldi adatbázisokat ellenőriztek a nyomozásuk során, és hogy azok mennyire megbízható források annak megállapítására, hogy egy több mint egy évvel korábbi határátlépés biztosan nem történt-e meg, de nem jártunk sikerrel; „Sajnos nem adhatunk semmilyen speciális információt a használatban lévő adatbázisokról, és arról sem, hogy milyen lefedettséget garantálnak. Az általunk készített jelentésből megtudhatják a megtett intézkedésekre vonatkozó további adatokat…”
Ennek ellenére a vállalkozó családja nem adja fel; magánnyomozó útján folytatják az eltűnt férfi keresését. Mindenesetre Lázár holléte továbbra is kérdéses, eltűnésének története pedig tele van rejtélyekkel.

KörútInfó 2015.november 15-i szám

A cikk hivatkozik egy jelentésre, amit valószínűleg Dottore olvasott, mert az újságkivágáshoz hozzácsatolt egy képet, amit itt láthattok, és az alábbi jegyzetet: „Az új festménytulajdonos.” Egy nő lenne Kempis strómanja?

A másik eset, ami állítólag Kempis Róberhez köthető, mutat némi hasonlóságot: itt is egy ismeretlen nőhöz kerül a műtárgy.

Itt ülünk a ceglédi Kossuth Múzeum épületében, ami egyszerre egy városi, s ugyanakkor országos és közép-európai értéktár is. Kertész Norbert immár 1992 óta igazgatja az intézményt, amelyről egyre többet hallani nem csupán Magyarországon, de a világ számos más pontján is; neves gyűjteményeiről, formabontó történeti-helytörténeti és kulturális tárlatairól, s nem utolsó sorban múzeumpedagógiai továbbképzéseiről, ám most egy merőben más ügy miatt ülünk itt az irodában.

A város nagy ékessége maga a múzeum és annak folyamatosan bővülő tárgygyűjteményei is. Jövő héten nyílik a Kossuth emléktárlat, melyre egy igazán különleges bútordarabot is ki szerettek volna állítani, jól tudom?

Valóban, múzeumunk egyik címere a folyamatosan gyarapodó és szélesedő tárgyegyüttes a legszélesebb tematikában. Ezt a jó szokásunkat szerettük volna továbbvinni a jövő héten nyitó Kossuth tárlatunkra is, így még tavaly beadtunk egy pályázatot a kiállításhoz szükséges tárgyak beszerzésére, rendezésére. A pályázatot elfogadták - ezúton is köszönöm a város vezetésének és a számtalan névtelen mecénásnak az anyagi támogatást -, így elkezdtük összeállítani a kiállítás koncepcióját. Egyik kedves budapesti kollégám, Soltész Mariann hívta fel a figyelmemet arra az íróasztalra, melyet nem rég regisztráltak be egy hagyatéki aukcióra. Ez az íróasztal Kossuth Lajos fiának, Kossuth Ferencnek a dolgozóasztala volt idős korában.

Kossuth Ferencet kevésbé ismeri a közvélemény, emlékezete majdhogynem feledésbe merült apja, Kossuth Lajos árnyékában. Mégis miért fontos az ő alakja a város számára?

Igaz, hogy apjához képes életútja nem mondható kalandosnak, de, - hogy egyet említsek – városunk országgyűlési képviselője volt a századfordulón, egy utca is viseli nevét itt Cegléden. Tehát helyi szinten azért ismerős alakról beszélhetünk.

(…)

Térjünk át magára az íróasztalra. Nemrég hivatalosan is olvashattuk a múzeum honlapján és a helyi újságok hasábjain, hogy sikerült egyezségre jutni a tulajdonossal és a múzeum megszerezte az asztalt, melyet – mint említette – a tárlat egyik ékének szántak, s melyet az érdeklődők eleddig még nem láthattak sehol. Mi történt azóta?

Nézze, ez egy nagyon homályos történet. Így van, sikerült megegyeznünk a tulajdonossal egy, úgy gondolom mindnyájunk számára kedvező és korrekt árban. Gondolhatja, mi itt a múzeumban már bontottuk a pezsgőt, csupán a papírmunka volt hátra, legalábbis a munka ezen részéből. Természetesen az állagmegóvás és az esetleges restauráció egy külön történet lett volna, de azt hiszem, a bútor jó állapotából és szakembereink felkészültségéből adódóan ebből sem lett volna probléma. De láthatja, az élet nem ilyen egyszerű. Pár napja – tehát egy héttel a kiállítás megnyitása előtt – kaptuk a telefont, hogy a tulajdonos hirtelen visszalépett az egyezségtől és megszakította a kapcsolatot a múzeummal. Ez hidegzuhanyként ért minket, ugyanis ennek semmi előzménye, vagy mondhatni baljós előjele nem volt. Egyszer csak jött a telefon és utána már nem tudtuk elérni sem a tulajdonost, sem annak jogi képviselőjét, bárhogy is próbálkoztunk.

(…)

És tudják mi lett az íróasztallal? Talán úgy döntött megtartja magának? Nagy érték egy ilyen régi bútordarab, főleg ha neves tulajdonosa is volt.

Mondhatni semmit nem tudunk. Nézze, csak pletykákat és szóbeszédet hallottunk eddig ismeretlen milliomosnőkről meg éjszakai szállítókról, amit sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudunk, jómagam pláne nem. Éppen ezért nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni, de annyi bizonyos, hogy a tulajdonos már eladta egy másik érdeklődőnek, akinek a kiléte egyenlőre nem ismert.

(...)

Ha igaza volt az informátornak a Gellért-hegyen, akkor van mit rejtegetnie Kempis Róbertnek: feltehetően emberrablástól vagy gyilkosságtól sem riad vissza egy-egy tárgyért, és profi módon eltünteti a nyomait, vagy megfelelő kapcsolatokkal rendelkezik, hogy a „kis hal” se bukjon le. Nem lehet ugyanakkor megkerülni azt a tényt, hogy egy forrás nem forrás, főleg, ha nehezen ellenőrizhető, mint ez. Bárkinek érdekében állhat Kempis besározása. A két ügy között ugyanakkor van összefüggés: az elkövető célja egy műtárgy, amit pénzért, a nyilvánosságot távolról kerülve szerez meg, hogy aztán többet ne is halljunk róla. Még az is csak feltételezés, hogy ugyanaz a nő az elkövető. Ez azonban pont elég ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni: a hasonló módszerrel végrehajtott esetek anyaga mellett az a kérdés, hogy ki a képen látható nő?