Egy sötét, nagy belmagasságú szobában vagyok. Körülöttem csak a csupasz falak- furcsa ez a hely. Be vagyok zárva, fogalmam sincs, hogy hol lehetek. Azt se tudom, hogy kerültem ide, csak egy pár napja történt borzasztó esetre emlékszem, amit most leírok nektek. Péter megtalált engem az általam annyira biztosnak hitt rejtekhelyemen. Vajon túl sokat mondtam Irénkéről, és ezzel elárultam magam? Remélem, mást nem sodortam veszélybe.
Péter megkötözött, sértegetett, csak erre emlékszem:
Egy pár hetes emlékemet szeretném megosztani Veletek. Életem legbizarrabb kihallgatása játszódott le az után, hogy megmenekültem Pétertől, és betörtem Irénkéhez. Ő egyszer már megszólított az utcán, amikor pedig legutóbb írtam róla, akkor egy széken ült, elkábultan, és bizonyítékom volt rá, hogy információt gyűjtött rólam, csak azt nem tudtam, hogy kinek adta tovább, ezt próbáltam kideríteni.
Ha szerepel Kempis Róbert ebben a történetben, akkor nagyon figyel arra, hogy a háttérben maradjon. Az első hozzávezető lépcső a nő a fotón, akinek most talán a nyomára akadtam. Elkezdtem átnézni a képeket, amiket az iratok között és a pendriveon találtam, és úgy tűnik, megvan, hogy ki volt ez a nő az előtt, hogy elkezdett a Kéznek dolgozni.
A képen látható nő ugyanaz, mint akinek a képe a rendőrségi jelentésben szerepelt. Ha a jelentés és Dottore nem téved, akkor Kempis strómanja Farkas Emma, aki a jelek szerint eltűnt személyként van nyilvántartva. Ideális alkalmazott egy olyan körben, ahol a diszkréció számít a leginkább.
Egy gyászjelentésből az is kiderül, hogy mit kereshetett Emma Pozsonyban. A szöveg elég szűkszavú, a dátumok viszont igen beszédesek.
Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy a szívünknek legkedvesebb Andrej Krno
2014. március 14-én tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Gyászolják szülei: Ladislav és Dagmar Krno és szeretett menyasszonya, Farkas Emma.
Felejthetetlen halottunk hamvasztás utáni búcsúztatására 2014. március 27-én 12 órakor, a római katolikus egyház szertartása szerint a Ružinovi temetőben kerül sor.
(Malodunajská 8644/41, 821 07 Bratislava)
Emlékét kegyelettel megőrizzük!
Összevetettem az időrendet az eddigi eredményekkel, és 2014 márciusában olyan egybeesések vannak, ami nem lehet csupán a véletlen műve:
Tisztul a kép. A sok külön szál végül egy mederbe folyik össze. Sok kérdésre választ ad ez az összefüggés, de újabbakat is felvet.
Újra a padlásszobámban élek. Irénke csak egy egyszerű öregasszony, aki álomvilágban él, és nem árt a légynek sem. Legalábbis, most így tűnik. Ezzel a magam részéről a történetet lezártam.
Hetekkel ezelőtt írtam Nektek egy találkozóról a Gellért-hegyen. A beszélgetés során két valós ügyet említett az informátorom, amik szerinte Kempis Róberthez kötődnek, de elsőre semmin nem köti össze őket. Az egyikről egy újságcikk számol be:
Azt hittem, eltűnhetek, és titokban dolgozhatok a Dottore által rám hagyott ügyön. Most kiderült, hogy egy lépést sem tehettem mások tudta nélkül mindvégig megfigyelés alatt voltam. Csapnivaló hírszerző vagyok, aki nem alkalmas a feladatára. Itt ülök egy idegen nő lakásában, aki bármikor megérkezhet. A szobában megtaláltam a képeket, amiket Rólam készített, a jegyzeteit arról, hogy mikor hol jártam, mit csináltam és hogyan viselkedtem. Valaki vagy valakik mindenről tudtak mindvégig, csak az a kérdés, hogy miért nem léptek. Nehéz úton jutottam ide.
Egyedüllétre vagyok kárhoztatva egy hideg padlásszobában. Egy barátom, munkatársam halála után otthagytam a Hivatalt, hogy rám hagyott ügyét befejezzem. Azóta az egyetlen ember, akivel őszintén tudok beszélni Péter. Bíztam benne, és mivel most már ő is kilépett a Hivatalból, egymást segítenénk a közös munkával. Azt reméltem, hogy – a legutóbbi találkozóval ellentétben – most együtt távozunk.
A Margit-híd budai hídfőjénél találkoztunk. Kellően átlátható a terep, de könnyen el lehet tűnni az aluljárókban vagy valamelyik úton, ami ide fut be. Ráadásul elég sok ember jár erre, a tömeg pedig – legalábbis nekem – a biztonságot jelentheti. Egy órával a megbeszélt találkozó előtt érkeztem, hogy körülszaglásszak. Úgy tűnt, hogy senki más nem készült a találkozóra, csak mi ketten.
Péter pontosan érkezett. Ekkor már a torkomban dobogott a szívem. Láttam rajta, hogy ő is zavarban van. Hogy viszonyuljunk egymáshoz? Munkatársak vagyunk? Vagy egy pár? Megfogta a kezem, és puszit adott. Egy pár pillanatig csak néztük egymást, kéz a kézben. Próbáltam uralkodni magamon.
- Jó látni. Mi történt? Mesélj! - kérdeztem.
Ezt az emailt írta valaki nekem ma reggel:
Szia Moretta,
láttam, hogy írtál a Kézről. Érdekes összefoglaló, Te meg Dottore elég jól összeszedtetek néhány dolgot, néhány dologban meg rettentően mellényúltatok. Jófej leszek, néhány dolgot szívesen megosztok, hogy ne teljesen sötétben botorkáljatok, mert olyanba is belefuthattok, akit nem jó magatokra haragítani.
Ha érdekel a dolog, holnap estére foglalok asztalt Bergmann névre Lágymányosi utcában egy helyre. Jó a sörük.
Üdv!
A levelet csak a találkozó előtt pár órával olvastam, így nem volt időm mérlegelni: be kellett sétálnom a csapdába, remélve, hogy értékes információkkal kerülök ki ebből a játszmából. Ráadásul először találkoztam valakivel, aki tudta, hogy én vagyok Moretta, mégsem viselhettem a maszkot. A Hivatalban egy hasonló műveletet több napos felkészülés előz meg, nekem se csapatom, se időm nem volt.
A héten volt egy nagyon fura találkozásom, ami még nagyobb óvatosságra késztet. Egy barátom már meghalt e miatt az ügy miatt, nem véletlen, hogy egyedül és védett helyen dolgozom, és a lehető legkevesebb kapcsolatra törekszem a külvilággal.
Az utóbbi időszakban esős idő volt, így az utak szélén sok helyen tócsákba gyűlt a víz. Egy mellékutcában majdnem le is fröcskölt egy autó, éppen hogy félre tudtam ugrani. Már korábban is láttam, hogy az egyik ház földszinti ablakából egy idős hölgy nézi az amúgy elég kihalt utcát. Az ilyen önkéntes megfigyelők jó szolgálatot tehetnek bárkinek, érdemes őket messziről elkerülni. Ezúttal nem volt szerencsém, a néni rögtön megszólított. Már az első szavak után tudtam, hogy nehéz lesz úgy távozni, hogy ne induljon el rólam rögtön a pletyka.
amit a mellékelt dokumentumban találsz. Mielőtt eljöttem a Hivatalból, sikerült bejutnom egy BF-es ismerős gépébe, és lemásoltam egy pár fontosnak tűnő mappát. Néhány napja megfejtettem a napi kód algoritmusát - igazából az aktuális dátum egy-két csavarral - így tudtam ezt is elolvasni. Azt hiszem, fontos, hogy tudjál róla, sokat elárul Dottore ügyeiről, és arról, hogy már egy ideje a BF látókörében volt.
Kezdem megtapasztalni azt a mérhetetlen magányt, amitől te is szenvedsz. Jó lenne találkozni, mással úgyse beszélhetek. Két kitaszított, akik csak egymásra számíthatnak...
"Péter"
Ezt a levelet kaptam Pétertől a múlt héten – írta azt is, hogy közzé tehetem. Ő az egyetlen személy, akire támaszkodhatok Dottore halála után. Azt hiszem, jól döntött, hogy kettőnkre hagyta az ügyet, ami talán a vesztét okozta. Még úgy is tudunk segíteni egymásnak, hogy a Hivatal és egyre többen a nyomunkban vannak.
Elkezdtem szervezni a találkozókat azok alapján az adatok alapján, amit Dottore küldött Péter által. Egyelőre nem mondhatok sokat, de jó, ha tudjátok, hogy folyik a munka. Van viszont a már elért mappában egy olyan irat, amiről úgy döntöttem, hogy nyilvánosságra hozom, mert – eddigi tapasztalataim alapján – nagyon jól lefesti, hogy milyen tevékenység kötődik a KÉZ-hez. Az írás egy oknyomozó portálnak íródott kézirat, ami az interneten nem elérhető, és nem is hivatkoznak rá – könnyen lehet, hogy nem is hozták le sehol, hanem egy megfigyelési művelet során jutott hozzá a Hivatal.
Korrupciós kultúra, kulturális korrupció
Az elmúlt héten bejárta a hazai sajtót az elázott Rippl-Rónaik ügye. Az árterületi csónakházába a városi múzeumból kölcsönzött Rippl-Rónaikat kilógató alpolgármester története sokakat felháborított, és az eset kapcsán nem egy sajtóorgánum felidézte a Somogyi Győző képre lövöldöző kisgazda titkárságvezető történetét. A botrányt számos aspektusból tárgyalták már oknyomozó és véleménycikkek, így mi ehelyütt csak egy eddig homályban maradó mellékszálra koncentrálnánk.